"Meg is hoztam az első részt, ami egy kicsit hosszúra sikeredett, de remélem nem lett unalmas. Jó olvasást, Kitty"

 A ruhám tiszta vér és ráadásul szakadt is. A bőrömön több horzsolásnyom is látszik, ami annak köszönhető, hogy amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam a fenevad elől. A lábaim már teljesen kivannak a sok futástól, meneküléstől. A fejem meg majd szét robban a sok hangtól, amik az erdőben vannak. Úgy érzem már teljesen elhagyott minden erőm, de muszály lesz tovább gyalogolnom. Kell egy hely, ahol megnyugodhatok és ellátnak.
A köd nem hagyott alább, csak még több lett ahogy a hajnali napfelkelte megvilágította az erdőt. A fák lombjai között beszűrődő fény volt az, ami kicsit felébresztett, felmelengetett. A hangokat a fejemben már megszoktam, nem zavart tovább. Csak mentem előre, hátha kikötök egy kisvárosban. Egyik percben meghallottam, ahogy egy állat fut el tőlem több méterrel távolabb egy bokor mögött. Hallottam a kezem felemelése közben elsuhanó szelet. De ez most nem igazán kötött le. Inkább baktattam tovább.
Egyik pillanatról a másikra már nem éreztem a homok érintését a talpamon. Valami teljesen más vette át a szerepét, valami más, aminek az érintése kemény és érdes volt kissé. Lepillantottam a lábamra és láttam, hogy egy út kellős közepén sétálgatok teljesen egyedül. Megálltam, körbepillantottam és néztem ahogy a felhők eltakarják a napot. Eső közeledett, de én nem zavartattam magam csak figyeltem, ahogy a felhők lassacskán ugyan, de teljesen beborítják az eget.
A talpam tele volt sebekkel, de azokat valami csoda folytán nem érzékeltem. Tulajdonképpen egyfajta révületbe estem, ami nem engedte, hogy visszatérjek a valóságba. Bezárt a saját kis burkába és hagyta, hogy elzárkódjak a külvilágtól. Az éjjel történt jelenetek játszódtak le bennem újra meg újra. Ahogy menekülök az üldözőm elől. Ahogy az megtalál és belémharap. Visszagondolva már teljesen olyan volt, mintha egy ember, pontosítva kicsit egy férfi támadott volna meg.
Az eső ekkorra már szakadt. Viszont még a szakadó esőben is láttam az esőcseppek apró alakját. Felemeltem a kezem és csodálattal néztem, ahogy az esőcseppek játszanak a bőrömön. Annyira varázslatos ez az egész! És még az erdő halk, de könnyedén meghallható zaja, ahogy a kis állatok apró lábaikkal átsietnek az úton vagy éppen a homokos és füves erdei útjaikon, amiket már jól kitapostak maguk számára. Annyira belemerültem ezekbe az apró kis "élvezetekbe", hogy a közelgő autó morajlását meg sem hallottam. Közelembe érve a kocsi fékezett, fényszóróiból égető fény szivárgott át a zuhogó esőben és pont két centire állt meg előttem.  Előremeredtem, de mire a szemem hozzászokott a félhomályhoz a nő, aki vezette mellettem volt és kérdéseket tett fel nekem, amire nem válaszoltam, majd az autóhoz kísért. Kedvessége megérintett és csak néztem, ahogy idegesen kapkodja jobbra vagy balra a kormányt, majd a közeli kórház parkolójában leparkol és bekísér engem.

"Sziasztok... Már meg is hoztam a történetem előszavát. Remélem tetszeni fog, továbbá már a szereplőkről is írom a kis bemutatót, hogy néz ki, milyenek a belső tulajdonságai és az ehhez hasonló, a történethez passzoló leírásokat. Az író: Kitty"

 A lépéseim zaját kilométerekről is hallani lehetett. Ahogy a talpam a fűben gázol át és ahogy a zihálásom csak mégjobban felerősödik. Menekülök valami elől, ami talán nem is létezik. Amit láttam, de még mindig olyan, mintha egy álomvilágban lennék.
A levegő már marja a tüdőmet is. Alig bírok levegőt venni. Az izmaim már kezdenek elsorvadni, ha lehet ilyent mondani. És látom, ahogy a levegő távozik a tüdőmből halovány kis felhőt alkotva, majd az el is tűnik a nagy hidegben. Egyszer csak elcsúszott a lábam, de a fájdalmat nem éreztem, csak felálltam és futottam tovább. A pillanatnyi előnyömnek lőttek - gondoltam kétségbeesetten. Futás közben vetettem egy pillantást a tenyeremre, ami csupa kosz volt meg sérülés, de a hideg teljesen elnyomta a fájdalom érzékelésemet. Egyszer csak találtam egy kis barlang szerűséget, ahova bebújtam, reménykedve abban, hogy nem fog észrevenni a fenevad.
A farkas léptei egyre csak hangosabbak lettek. Éreztem, ahogy megremeg a föld alatta egy kicsit. Hallottam, ahogy az orrával szaglászik, majd a lépések elcsendesültek. Mintha köddé vált volna a szörnyeteg, aki egészen eddig kergetett és a szó szoros értelmében egy mocskos barlangba kényszerített. Ekkor a hajamba markoltam, megfogtam és szép óvatosan előrehúztam a vállamra, majd kisandítottam a barlang kijáratán. Sehol nem láttam az üldözőmet, de valami azt sejtette velem, hogy valami nincsen rendjén. Valami nagyon nincs.
Óvatosan kimásztam a búvóhelyemről és fel is tápászkodtam. Nagy levegőt vettem és indultam volna már, mikor újra hallani lehetett a szörnyeteg lépteit, de ezúttal közvetlenül a közelemben volt. Hirtelen megfordultam, aminek az lett a következménye, hogy egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom. Mikor láttam rajta, hogy nem sietiel a dolgokat szépen hátrálni kezdtem. Sajnos ennek a vége az lett, hogy egy fa törzsének ütöztem és már ahhoz túl késő volt, hogy kiforduljak onnan és elmeneküljek.
    -  Kérlek, ne bánts! - De ezt em értette meg. Minden erőm belefektettem ebbe aa három darab szóba, de mintha meg sem hallotta volna. Csak közeledett felém és egyre inkább vette fel az emberi alakot, mintsem a farkasét és mikor már annyira közel volt hozzám, hogy akár meg is foghattam volna a fejét egy lendületes mozdulattal a fejét előrehajtotta és egy óriásit harapott a nyakamba, majd a hasamba is. Az ez utáni órákat hosszas szenvedéssel töltöttem el és valami olyasmivé váltam, amiről eddig fogalmam sem volt.