"Sziasztok... Már meg is hoztam a történetem előszavát. Remélem tetszeni fog, továbbá már a szereplőkről is írom a kis bemutatót, hogy néz ki, milyenek a belső tulajdonságai és az ehhez hasonló, a történethez passzoló leírásokat. Az író: Kitty"

 A lépéseim zaját kilométerekről is hallani lehetett. Ahogy a talpam a fűben gázol át és ahogy a zihálásom csak mégjobban felerősödik. Menekülök valami elől, ami talán nem is létezik. Amit láttam, de még mindig olyan, mintha egy álomvilágban lennék.
A levegő már marja a tüdőmet is. Alig bírok levegőt venni. Az izmaim már kezdenek elsorvadni, ha lehet ilyent mondani. És látom, ahogy a levegő távozik a tüdőmből halovány kis felhőt alkotva, majd az el is tűnik a nagy hidegben. Egyszer csak elcsúszott a lábam, de a fájdalmat nem éreztem, csak felálltam és futottam tovább. A pillanatnyi előnyömnek lőttek - gondoltam kétségbeesetten. Futás közben vetettem egy pillantást a tenyeremre, ami csupa kosz volt meg sérülés, de a hideg teljesen elnyomta a fájdalom érzékelésemet. Egyszer csak találtam egy kis barlang szerűséget, ahova bebújtam, reménykedve abban, hogy nem fog észrevenni a fenevad.
A farkas léptei egyre csak hangosabbak lettek. Éreztem, ahogy megremeg a föld alatta egy kicsit. Hallottam, ahogy az orrával szaglászik, majd a lépések elcsendesültek. Mintha köddé vált volna a szörnyeteg, aki egészen eddig kergetett és a szó szoros értelmében egy mocskos barlangba kényszerített. Ekkor a hajamba markoltam, megfogtam és szép óvatosan előrehúztam a vállamra, majd kisandítottam a barlang kijáratán. Sehol nem láttam az üldözőmet, de valami azt sejtette velem, hogy valami nincsen rendjén. Valami nagyon nincs.
Óvatosan kimásztam a búvóhelyemről és fel is tápászkodtam. Nagy levegőt vettem és indultam volna már, mikor újra hallani lehetett a szörnyeteg lépteit, de ezúttal közvetlenül a közelemben volt. Hirtelen megfordultam, aminek az lett a következménye, hogy egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom. Mikor láttam rajta, hogy nem sietiel a dolgokat szépen hátrálni kezdtem. Sajnos ennek a vége az lett, hogy egy fa törzsének ütöztem és már ahhoz túl késő volt, hogy kiforduljak onnan és elmeneküljek.
    -  Kérlek, ne bánts! - De ezt em értette meg. Minden erőm belefektettem ebbe aa három darab szóba, de mintha meg sem hallotta volna. Csak közeledett felém és egyre inkább vette fel az emberi alakot, mintsem a farkasét és mikor már annyira közel volt hozzám, hogy akár meg is foghattam volna a fejét egy lendületes mozdulattal a fejét előrehajtotta és egy óriásit harapott a nyakamba, majd a hasamba is. Az ez utáni órákat hosszas szenvedéssel töltöttem el és valami olyasmivé váltam, amiről eddig fogalmam sem volt.