"Meg is hoztam az első részt, ami egy kicsit hosszúra sikeredett, de remélem nem lett unalmas. Jó olvasást, Kitty"

 A ruhám tiszta vér és ráadásul szakadt is. A bőrömön több horzsolásnyom is látszik, ami annak köszönhető, hogy amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam a fenevad elől. A lábaim már teljesen kivannak a sok futástól, meneküléstől. A fejem meg majd szét robban a sok hangtól, amik az erdőben vannak. Úgy érzem már teljesen elhagyott minden erőm, de muszály lesz tovább gyalogolnom. Kell egy hely, ahol megnyugodhatok és ellátnak.
A köd nem hagyott alább, csak még több lett ahogy a hajnali napfelkelte megvilágította az erdőt. A fák lombjai között beszűrődő fény volt az, ami kicsit felébresztett, felmelengetett. A hangokat a fejemben már megszoktam, nem zavart tovább. Csak mentem előre, hátha kikötök egy kisvárosban. Egyik percben meghallottam, ahogy egy állat fut el tőlem több méterrel távolabb egy bokor mögött. Hallottam a kezem felemelése közben elsuhanó szelet. De ez most nem igazán kötött le. Inkább baktattam tovább.
Egyik pillanatról a másikra már nem éreztem a homok érintését a talpamon. Valami teljesen más vette át a szerepét, valami más, aminek az érintése kemény és érdes volt kissé. Lepillantottam a lábamra és láttam, hogy egy út kellős közepén sétálgatok teljesen egyedül. Megálltam, körbepillantottam és néztem ahogy a felhők eltakarják a napot. Eső közeledett, de én nem zavartattam magam csak figyeltem, ahogy a felhők lassacskán ugyan, de teljesen beborítják az eget.
A talpam tele volt sebekkel, de azokat valami csoda folytán nem érzékeltem. Tulajdonképpen egyfajta révületbe estem, ami nem engedte, hogy visszatérjek a valóságba. Bezárt a saját kis burkába és hagyta, hogy elzárkódjak a külvilágtól. Az éjjel történt jelenetek játszódtak le bennem újra meg újra. Ahogy menekülök az üldözőm elől. Ahogy az megtalál és belémharap. Visszagondolva már teljesen olyan volt, mintha egy ember, pontosítva kicsit egy férfi támadott volna meg.
Az eső ekkorra már szakadt. Viszont még a szakadó esőben is láttam az esőcseppek apró alakját. Felemeltem a kezem és csodálattal néztem, ahogy az esőcseppek játszanak a bőrömön. Annyira varázslatos ez az egész! És még az erdő halk, de könnyedén meghallható zaja, ahogy a kis állatok apró lábaikkal átsietnek az úton vagy éppen a homokos és füves erdei útjaikon, amiket már jól kitapostak maguk számára. Annyira belemerültem ezekbe az apró kis "élvezetekbe", hogy a közelgő autó morajlását meg sem hallottam. Közelembe érve a kocsi fékezett, fényszóróiból égető fény szivárgott át a zuhogó esőben és pont két centire állt meg előttem.  Előremeredtem, de mire a szemem hozzászokott a félhomályhoz a nő, aki vezette mellettem volt és kérdéseket tett fel nekem, amire nem válaszoltam, majd az autóhoz kísért. Kedvessége megérintett és csak néztem, ahogy idegesen kapkodja jobbra vagy balra a kormányt, majd a közeli kórház parkolójában leparkol és bekísér engem.

 A folyosón sok ember várakozott, hogy az adott orvosnál sorrakerüljön. Volt, akinek a gipszet kellett levenni a kezéről és volt olyan is aki súlyosabb sérüléseket szenvedett. Szerettem volna visszafordulni, elmenekülni a kórházból, de a barna, göndör és hosszú hajú nő támasztott meg. Ő segített abban, hogy a néha ingadozó lábaimmal össze ne essek. A következő percben egy orvosi szobába mentünk, ahol az ágyra le is fektetett, majd elment, mondván, hogy hoz segítséget.
Én csak néztem a zöld fallal és barna fa bútorokkal felszerelt vizsgáló termet. Minden megvolt, ami csak ide kellett. Az ágy, ahova a betegek feküdnek, egy szék a tólható hordágy mellett és egy éjjeli szekrény. Az üveges szekrény, amit kulccsal lehetett zárni és nyitni tömérdek gyógyszert tartalmazott. Az asztalokon kartonpapírok voltak és különböző zárójelentések. Ezek a jelek arra vélnek következtetni, hogy aki itt dolgozik, csak egy röpke kis szünetet tart a munkájában, ami elég fontosnak bizonyul.
    -  Na, kedvesem. Mi történt abban a sötét erdőben? Hogy kerültél olyan helyre? - egy igen kedves és kissé öregebb férfi jött be, aki feltehetően az orvos volt, akit a bana hajú nő követett.
    -  Megtámadott... egy... farkas. - alig bírtam kimondani. Én a nővérre néztem, majd az orvosra. Ezt legalább háromszor megcsináltam még.
    -  Farkasok nem élnek errefelé. - Próbált megnyugtatni. Egy műszert nyomott a mellkasomra, megnézni a szívverésem és megnézte minden egyes testrészem, ami nem számított intim résznek. - Én Dr. Miller vagyok, de szólíts csak Tom-nak. Ő itt Melissa nővér. - Biccentettem és a hasamhoz kaptam. Egy kis idő múlva mindent rendben találtak rajtam, de még nem engedtek el. - Elég kevés horzsolásod, sebed van, de a nyakadnál elég nagy a harapásnyom. Még a biztonság kedvéért bent tartunk pár napra megfigyelésre. - Elrakta a sztetoszkópját és a nővér felé fordult. - Tudunk valamit a lányról? - próbálta a leghallkabra venni a hangját, de így is hallottam.
    -  Nem, egy szót sem szólt idáig. - Melissa most engem nézett hosszú, átható pillantásokkal. Nem tudtam, hogy mi olyan furcsa rajtam, de próbáltam úgy tenni, mintha nem sejtenék semmit sem. - Mi a neved édesem? - kérdezte, én a szemébe néztem mélyen és szép lassan csak a keresztnevem mondtam.
    -  Ashley. Ashley-nek hívnak. - közöltem ezt az információt és engedelmeskedtem a következő utasításoknak. Melissa elkísért egy üres szobáig, amiben összesen csak egy ágy van, kettő éjjeli szekrény az ágy mellett, asztal egy székkel és egy szekrény, ami bádogból, vagy nem is tudom miből volt összerakva, de kulccsal lehetett kinyitni. Ide biztosan a betegek ruháit, holmijait rakják, állapítottam meg.
    -  Minden rendben lesz, csak pihenj egy keveset. Én most elmegyek, de ha kell valami nyomd meg ezt a gombot itt. - megmutatta a nővérszobát riasztó hívót és folytatta tovább. - Pár perc múlva valaki a segítségedre jön, ha bármi kéne. Holnap még visszajövök megnézni, hogy vagy. Ígérem, de most sietnem kell. - megpuszilta a homlokom és el is sietett. Megértettem a mondanivalóját és szép lassan lefeküdtem az ágyba. A takaró puhán simogatta a bőröm és elűzte a bántó gondolataimat. Mikor a fejem is leraktam a párnára az álmosság kerülgetett. Én azonnal beadtam a derekam.

 Az álmomban megint az erdőben vagyok. Láttam, ahogy szép óvatosan kilépek az ablakomon, lemegyek a tűzlétrán és kiosonok az erdőbe, majd olyan sebességel futok, amilyennel csak tudok. Pillanatokkal már az erdő sűrűjébe is értem, amit részben azért is köszönhetek, mert a házunktól kezdődik az erdő. Szóval mikor már az egyik, általam már oly sokszor meglátogatott fatörzset elértem az idő hűvösebb lett.
A talpam alatt a homok és fű keveréke zörgését hallani lehetett. Én már teljesen átfagytam, mikor megérintettem az arcom. Rossz döntésnek bizonyult, ugyanis teljesen kiszáradt a bőröm és ezt nem bírtam elviselni. Még soha nem volt olyan, hogy pont az én bőröm száradt ki. A következő emlékkép meg már az volt, ahogy futok és futok kilométereken át, néha meg-meg állok és pihenek. Az egyik ilyen pihenő helyemen talált rám a farkas, ai egészen a barlangig követett. Vagy nem is tudom pontosan mi is volt az a zug, ahol egy pillanatra elbújtam. Aztán a támadóm arcát láttam és elborzadtam. Egy ember eltorzult arca vicsorgott velem szemben. És ekkor jött a sikítás a torkomból. Szerencsére a sikítás felébresztett.
Körbepillantottam és nagy örömmel vettem észre, hogy újra a kórházban vagyok távol az erdő zajától. Zihálásom közepette felültem az ágyon, körbepillantottam, nem-e jött be valaki a szobámba, majd mikor megbizonyosodtam arról, hogy nincs itt senki rajtam kívül megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Tényleg megkönnyebbülés volt, ugyanakkor furcsa volt a fájdalom mentes felkelés az ágyon. Egészen eddig sajgott a nyakam és a vállam környéke, de most mintha már nem is lett volna az a nagy seb, amit tegnap délután - feltehetőleg lefertőtlenítettek, megtisztitottak és gondosan bekötöztek újra.
A szoba egyik feléből egy másik ajtó nyílt, ami valószínűleg a fürdőbe vezetett. Szép lassan letettem a lábam a földre és kellemesen vettem észre, hogy egy papucs feküdt az ágyam mellett. Belebújtam és szép lassan felálltam. A tegnapi fájdalmaknak, szédülésnek már nyoma sem volt. Az ajtó benyitásával a villanyt kerestem, amit közvetlen az ajtó mellett találtam meg. Körbenéztem és egy zuhanyzó fülkét pillantottam meg. Közvetlen az ajtó másik oldalánál agy mosdó volt és egy wc, amit első pillantásra rendszeresen takarítanak. A mosdóhoz sétáltam, ami felett egy tükör helyezkedett el és néztem a kötésemet, amit átütött a vérem. Az egyik kezemmel a felsőt igazgattam, hogy ne legyen útban, miközben a másik kezemmel szép óvatosabban szedem le a kötszert. Furcsa pillantások közepedte egy kissé megugrottam. A sebem nyomai sehol sem voltak. Csupán egy kis piros folt, ami a seb helyét jelezte, de egy idő után az is eltűnt.